Szent Márton napi búcsú


Időpont
2019. november 10., vasárnap
10:30 - 23:59

Helyszín
Templom, Halászi


A templom védőszentjének, Szent Márton Tours-i püspöknek búcsúja. Szent misével és „Csingis lovas” felvonulással. A szokás a védőszent Szent Márton tiszteletén alapszik, eredete több évszázadra visszavezethető. Feljegyzés szól arról, hogy a középkorban olyan nagy volt Szt. Márton kultusza, hogy Európa városaiban díszes lovas felvonulásokat tartottak emlékére. Halászi mezőváros 1500-ból való pecsétjén Szt. Márton lovas ábrázolása látható.A régi szokás szerint egy-egy kocsma legénycéheinek tagjai két pár lovas fogatot állítottak ki, a lovakat és a kocsit feldíszítették a kialakult rend szerint. A búcsúi ünnepi szentmise után indultak és végighajtottak a falun. A kocsikon cigánybanda zenélt. A hagyományt az idők folyamán a mindenkori „első legények” és segítőik az „első leányok” tartották életben kisebb kihagyásokkal (háborús időszak), de folyamatosnak tekinthető. P. Jámbor Márta Legényélet és legényavató szokás Halásziban c. néprajzi dolgozata ismerteti az első világháború előtt még meglévő legénycéh működését. Ennek, és az elődök emlékezete nyomán alakult újra a legénycéh 2007-ben. Fő tevékenységük a búcsúi szokás megtartása, a falu közösségi életében segítő részvétel, évente legényavatás, a legényélet reguláinak betartása.

Megszakítás